cropped-logo.jpg

Your favourite notebooks are here.

cropped-logo.jpg

Your favourite notebooks are here.

08

AUGUSZTUS, 2016

Napra pontosan egy évvel és kilenc hónappal ezelőtt született meg a DOT for You design brand. És mint minden fontos dolog az életemben, ez is úgy jött, mint a Karácsony: egyszer csak ott volt. Szükségem volt egy olyan munkára, ami kreatív tevékenység, önállóan, de tőke nélkül elindítható (mert az pont nem volt), szabad maradhatok benne, és köze van a művészethez – ha már egyszer képzőművésznek mentem. Vagyis köze van a szabadsághoz, a függetlenséghez, a kísérletezéshez, a dolgok megalkotásához.

Ez alatt az egy év és kilenc hónap alatt nem történt sokminden, csak készítettünk pár noteszt. Némelyik sikerült, volt ami nem – úgy. Mindegyiknek adtunk nevet. Beszámoztuk őket. Megtanultuk egymás munkájára építeni a sajátunkat. Sokat kísérleteztünk. Fenntartottuk a kívácsiságunkat. Kockáztattunk, voltunk fönt is meg lent is. A „mi” itt olyan embereket jelöl, akik szívvel végzik a munkájukat, odafigyelnek a másikra, bírják a kritikát, és lelkesednek a lehetetlenért. Ide tartoznak: a háttérben álló láthatatlan támogatók, azok a könyvkötők, akikkel együtt dolgozom, a Gravus Kreatív Műhely csapata, ahol mindig van hely nekünk, azok a remek üzletek, ahol szívesen tartják a termékeinket, mert hisznek bennük, és Ti, akiknek mindez készül.

Szóval, nem történt sokminden. Csak megszületett valami, ami eddig ebben a formában nem létezett. Mindeközben számtalan remek embert megismertem. Végül megőriztem a humorérzékemet, habár többször elveszítettem. Tudtam mit akarok, de azt nem tudtam, hogyan. Sokat kérdeztem. (Sosem kérdezhetsz eleget.) Sokat tanultam. Párszor megnéztem mi van a padlón. Kb. háromszor abba akartam hagyni. De ugye, minden utat, még ha rögös is, nagyon alaposan végig kell járni. És ahogy a bölcsek mondják: mindennek rendelt ideje van.

Így hát, ez az a nap, amikor elindul a DOT for You weboldal, aminek létrejöttében többen többféle módon dolgoztak sokat. Mindenkinek köszönet érte!

Végre albumokba rendeztük a termékeinket, vannak amiket folyamatosan készítünk, másokat csak megrendelésre, olyan is van, ami limitált példányszámban létezik és már nem lesz több belőle. Boltként az EtsyShopunkat tudjátok használni, ahová hamarosan több termék is felkerül, illetve közvetlenül tőlünk is rendelhettek. Ha valami felkeltette az érdeklődéseteket, bátran írjatok üzenetet, kérdezzetek! Budapesten személyesen is át lehet venni a noteszeket, belföldre, küldfölre postával megy.

A DOT for You blog ezzel a poszttal indul, mégpedig a szülinapomon. Köszönjük, ha követtek bennünket itt és a Facebookon, Instagramon, Pinteresten. És köszi, hogy szeretitek, használjátok a termékeinket.

Sten-sten!

Szerző: Baglyas Erika

MINDEN JOG FENNTARTVA © DOT for You